Borászati kiállítás

Az egyik legkülönlegesebb tárgy a szénkénegező. Ez a hatalmas fecskendőhöz hasonlító eszköz a filoxéra (szőlő gyökértetű) 1870-es évekbeli pusztítása után vált elterjedtté. A szőlő gyökérzónájába fecskendezték ezzel az eszközzel a szénkéneget, gyérítve ezzel ezt a pusztító férget. A filoxéra elleni védekezést azonban nem ez segítette, hanem olyan a filoxérának ellenálló direkt-termő amerikai szőlőfajok (Othelo, Deloware, Noah…) behozatala, amelyekbe oltva minőségi szőlőket, megvédhetők lettek ettől a kártevőtől.

További fontos eszközök is láthatók a kiállítás tárgyai között., mint a bor mintavételét szolgáló üveglopó; a hordókénezés eszközei; vagy az az eszköz, amelynek segítségével a hordó fenekét ki lehetett venni arra az időre, amíg a leszüretelt szőlőt a szőlőhegyről, lovaskocsival lehozták a pincével rendelkező lakóházhoz (fennálló hordó); a hordók kocsira történő fel- és legurítását szolgálta az a két keményfagerendából készült eszköz, amelynek ágait kovácsoltvas fogta össze; a hordóban erjedő must levegővel való érintkezését akadályozza meg a cserépből készült kotyogó, vagy kluttyogó, amely talányos nevét arról kapta, hogyha a hordó nyílásába (akonaszáj) helyezték, majd belső pereméig vizet öntöttek és leborították egy pohárral, ekkor az erjedéskor keletkező mustgáz a hordóból távozva meg-megemelte a poharat és jellegzetes hangot adott.

Kuriózumnak tekinthető az az eszköz is, amelyet a szőlő kipréselésére használtak. A szőlőprés a 20. században már többnyire vasöntvény volt, azonban a kiállító térben egy fából készült eszköz látható. A prés szó nyilvánvalóan német eredetű. De például a Bátaszékre telepített felvidékiek az eszközt sutyú-nak nevezték. A praktikus helyi svábság olyan eszközt is készített fából – favilla – amellyel a ledarált (zúzott) szőlőszemeket-fürtöket (csemege) átmerték a présbe, miután a levét – a mustot – szőlővesszőből kötözött szűrő és a fa- vagy rézcsap segítségével leengedték a kádból és áttöltötték a hordókba. Ezt a munkafázist segítette a fából készített, és a kád szélére akasztott eszköz – a lustálkodó – amely abban segített, hogy ne kézben kelljen tartani a vödröt, amíg megtöltötték a csemegével.

A paraszti gazdálkodásnak természetes velejárója volt a szőlőművelés, és a saját fogyasztásra történő bor előállítása. A szőlő feldolgozásának, a bor tárolásának legfontosabb eszközei voltak a fából készült edények, amelyek gyártását – a nem kevés – helyi kádármester végezte. Az 1950-es évek elején az iparosokra is rákényszerített „szövetkezetesítés” is jelzi a kádárok nagy számát Bátaszéken, mert belőlük alakult a „Kádár Kisipari Termelő Szövetkezet”.
A Tájház pincéjében olyan, az általuk készített eszközök láthatók, amelyek régebben – több helyütt még ma is – a borfeldolgozás eszközei voltak. Ők készítették a különféle méretű hordókat, erjesztő kádakat, a szüret alkalmával a szőlő lehordására szolgáló puttonyokat. Szintén az ő eszközeiket használták a borok fejtésekor a gazdák, amikor a kétfülű fa sajtárban, vagy az egyfülű kisebb – fickónak csúfolt – edényben felfogták a bort. De a hordók töltésekor is fa tölcsért használtak, aminek tőtike volt a neve, vagy a hordó kiürítésekor is alacsony fakádat használtak, aminek kármentő a neve.