A német telepeseknél nem találunk összetett családot, több házaspárt egy háztartásban. A szigorú öröklési rend szerint csak egy fiú (általában a legidősebb) örökli a házat, a hozzá tartozó ingatlanokkal és felszereléssel együtt. Ha a szülők elérték az 50-60 évet, önként átadták a gazdaságot fiúknak, maguknak pedig szerződésileg rögzített járadékot, “Auszug”-ot biztosítottak: például egy vágódisznót, fejenként 1-2 mázsa lisztet, naponta 1-2 liter tejet, bort, meghatározott mennyiségű babot, krumplit stb. Rendszerint különköltöztek – jelen esetünkben – a hosszú házra merőlegesen megépített “Auszughaus”-ba, és többet nem szóltak bele fiúk gazdálkodásába.
Az öreg gazda készpénzének a biztosítására kapott egy hold takarmánnyal (lóhere, lucerna) bevetett területet, melynek bevételéből vette meg pipadohányát, járt el a borbélyhoz, esetleg – de ez nem illett egy igazi svábhoz – elment a kocsmába is. A vagyonból nem részesülő többi fiú egy ideig, míg meg nem nősültek, segítettek az otthon maradt testvérnek, aki így gyűjtötte össze azt az összeget, amit az új egzisztenciát, önálló életet kezdő elköltözőnek kifizetett. A német telepesek későn házasodtak, és sokkal több gyermekük volt, mint a 18. században egykézésbe kezdő magyaroknak.
