Székely kálvária

A konyhában a virágmintás “sparherd”, a jellegzetes sváb asztal és székek mellett két konyhaszekrény (egy paraszti, egy polgári stílusú), egy fali tálas, egy sublót és egy porcelán mosdókészletet tartalmazó tisztálkodási sarok látható. A helyiségben konyhai munkaeszközökön kívül a sváb “házi bölcsességeket” tartalmazó hímzett falvédők is helyet kaptak. A bejárati ajtó mellett a katolikus  vallású, német származású bátaszékieknél elmaradhatatlan fali szenteltvíztartó található.

A sublót feletti fényképek a már igen korán kialakult egyesületi életről tanúskodnak és az első egyesületek között – 1736-ban alakult Lövész Egylet /Burgerek/ későbbi tagjait, eseményeit örökítették meg.

A gyermek a német családoknál nem volt állatőrző. A kijáró jószágot hivatásos pásztorok kezére bízták. Az állatőrzés tehát nem vonta el a gyermekeket az iskolától, ezzel szemben sokkal korábban befogták őket a mezőgazdasági munkákba. A svábok kiemelkedő iparosok is voltak (bádogos, kovács, kékfestő stb.), a bátaszéki kőművesek jó híre és keresettsége egész Európára kiterjedt.

A népi emlékezet szerint a Bátaszékre bevándorló első telepesek a Fekete-erdő vidékéről érkeztek és egy ármentes földsávon építették fel utcájukat, melyet a szülőföld iránti tiszteletből “Schwarzwalder Gasse”-nak neveztek el, mely névre az idős bátaszékiek még emlékeznek (Kossuth u.). A telepesek között állandó volt a jövés-menés, melynek valószínűleg oka lehetett a közterhek alóli kibújás is. A 19. század második felében már a németség tette ki a város lakosságának több mint háromnegyedét (1864-ben: 4796 német, 700 magyar, 282 szerb).

A németek mérnökileg kimért soros beépítésű, szalagtelkes, rendezett utcákat hoztak létre. Ahol mindig egy telken található a lakóház és szorosan mellette az istálló, illetve az istállóval egybeépített pajta.

A német telepeseknél nem találunk összetett családot, több házaspárt egy háztartásban. A szigorú öröklési rend szerint csak egy fiú (általában a legidősebb) örökli a házat, a hozzá tartozó ingatlanokkal és felszereléssel együtt. Ha a szülők elérték az 50-60 évet, önként átadták a gazdaságot fiúknak, maguknak pedig szerződésileg rögzített járadékot, “Auszug”-ot biztosítottak: például egy vágódisznót, fejenként 1-2 mázsa lisztet, naponta 1-2 liter tejet, bort, meghatározott mennyiségű babot, krumplit stb. Rendszerint különköltöztek – jelen esetünkben – a hosszú házra merőlegesen megépített “Auszughaus”-ba, és többet nem szóltak bele fiúk gazdálkodásába.

Az öreg gazda készpénzének a biztosítására kapott egy hold takarmánnyal (lóhere, lucerna) bevetett területet, melynek bevételéből vette meg pipadohányát, járt el a borbélyhoz, esetleg – de ez nem illett egy igazi svábhoz – elment a kocsmába is. A vagyonból nem részesülő többi fiú egy ideig, míg meg nem nősültek, segítettek az otthon maradt testvérnek, aki így gyűjtötte össze azt az összeget, amit az új egzisztenciát, önálló életet kezdő elköltözőnek kifizetett. A német telepesek későn házasodtak, és sokkal több gyermekük volt, mint a 18. században egykézésbe kezdő magyaroknak.

A családi munkamegosztásban a telepes németeknél nincsen éles választóvonal férfi és női munkakör között. A nőket nem foglalja le annyira a vászon neműek munkája, mint a magyar asszonyokat. A polgárosultabb ízlést követő német viselet már a telepítések idején manufaktúrákban, gyárakban készült nyersanyagokat használt: pamutvásznat, posztót, kékfestőt. A német falvakban a polgári divatok következtében sokhelyütt – így itt Bátaszéken is – egyaránt a fekete szín lett az ünnep és a gyász színe, és a hétköznapi sem volt más, mint a használt ünnepi (“fekete svábok”). Az 1900-as évek elején a fiatal leányok a selyemből, brokátból készített ünnepi ruhájuk alatt akár 16 alsószoknyát is viseltek.